Ahogy a szabályozások enyhülnek, úgy kapjuk vissza hirtelen a szabadságunkat. Alig hisszük el.

Mégis, amennyire vágytunk rá hosszú idő óta, olyan furcsán érezzük most magunkat tőle.

Nagyon sokan álmodoztunk arról, hogy végre megint elmehetünk valahova ebédelni, vacsorázni, elmehetünk uszodába, nyaralást foglalhatunk. Mégis, most ezek a programok nem tűnnek ugyanolyannak. Úgy érezzük nem vagyunk teljesen szabadok. Mert ennek a szabadságnak korlátai vannak.

A pandémia mentális egészségi következményei túl nyomasztóak ahhoz, hogy beszélni akarjunk, vagy tudjunk róla. Szorongás, depresszió, a gyermekeink iskolába való visszatérése iránt érzett aggodalom.

Elvették a biztonságérzetünket.

Mielőtt szétesel, bírkózz meg vele

Felfokozott mentális állapotban hajlamosak vagyunk jobban teljesíteni, kitartani. Autópilótára kapcsolunk, a fókuszt a célon tartva végigcsináljuk. Csak amikor a fenyegetett helyzet elmúlóban van, vesszük észre mi történik valójában. Ez egy érzelmi kiesés gyakorlatilag.

Az utólagos elemzése és vizsgálata az eseményeknek mutatja meg valójában nekünk, hogy min mentünk keresztül. Hirtelen ránktörnek az érzelmek, amelyeket nehéz kezelni. Ráadásul az agyunk azt mondatja velünk, hogy a veszély elmúlt, most már jól kell lennünk.

Lefagyás - Vannak akik az egész pandémiát ebben az állapotban töltik, töltötték. Döntésképtelenségben, normális működésre képtelenül, arra várva, hogy valaki mondja már, hogy vége a vészhelyzetnek.

Szolidaritás - Az első lezárásnál érződött ez leginkább. Segítettünk egymásnak bevásárolni, örültünk az otthonlétnek, figyeltünk egymásra. Arra kényszerültünk, hogy csapatban gondolkodjunk. “Keep calm and carry on” (Tarts ki és csak így tovább) volt a mantránk.

Elfogadás - A második lezárás időszaka. Túléljük, gondoltuk, mint minden más traumát. Megszoktuk, hogy megváltozott az életünk.

Lehangoló valóság -  A harmadik lezárás hozta ezt el. A tél hónapjai voltak a legnehezebbek és a háttér információk, amelyek azt sugallták, hogy ez az egész nagy valószínűséggel eltart húsvétig.  Nehezen tűnt  elfogadhatónak. Depresszió, egyre szűkülő tehetetlenség érzet és a valósághoz való alkalmazkodás nagyon hasonlított egy betegség diagnózisának elfogadásához.

Ha csodálkozol, hogy miért szenvedsz Covid kimerültségben, csak emlékezz vissza mi mindenen mentél keresztül az elmúlt időszakban mentálisan.

Gondolj a fent-és-lent-ekre amikhez alkalmazkodni kellett.

Ezek olyan érzelmi traumák, melyek a halandóságunkra emlékeztetnek bennünket.

Megéltünk egy szelet történelmet!