HOGYan NEVELJÜNK BOLDOG KAMASZT?

Egy kérdés, ami szinte állandóan téma nálunk, kamaszok szüleinél.

Boldogság és magabiztosság – e kettő tűnik a legnagyobb kincsnek, amit egy szülő adhat kamasz gyerekének. 

Ha mi szülők  varázslók volnánk, gyerekeiknek olyan jövőt teremtenénk, amely telve van szeretettel, egészséggel, hittel, magabiztossággal, bölcsességgel és boldogsággal. Ha a tinédzser úgy nő fel, hogy mindez megvan neki, nem sok egyéb van, amire szüksége lehet. 

Sajnos nagyon sok tini nem boldog , ahogy a szüleik sem. A legtöbb szülő szeretne adni, de egy tinédzser nem mindig tudja igazán hogy fogadja el a tanácsokat, a támogatást, a törődést. A boldogsághoz az kellene, hogy a gyerek a kezébe vegye az irányítást az élete fölött, magabiztossá váljon, kövesse az álmait. A legtöbbjük túlságosan fél, vagy össze van zavarodva ahhoz, hogy kezébe vegye az irányítást. 
Ehelyett traumatizáltak, rossz élményeik vannak, lelkileg mélyre kerülnek. Szüleik félnek a tinédzser évektől. A boldog kamasz kifejezés egy paradoxonnak tűnik. 
Pedig nem az. 

Az egyik legnehezebb feladat egy tinédzser számára a segítség kérés. Érzelmi vívódásaik, megakadályozzák, hogy a felnőttekre erőforrásként tekintsenek. Ha megkérdezel egy tinit, hogy mi az amin szeretne változtatni az életében, valószinüleg sok mindet felsorolna, de fogalma sem lenne hogyan változtasson rajtuk. Ettől aztán frusztrált és kétségbeesett lesz. Ez az a pont, amikor egy felnőtt felelőssége lesz, hogy segítsen neki a változtatásban. 

Ahhoz, hogy valamin változtassunk, meg kell találnunk, majd használnuk az erősségeinket, hogy létrehozzuk a változást. Ha felismerjük erőforrásainkat, azokból erőt meríthetünk amikor kihívásokkal találkozunk. Amikor egy kamasz azt látja, hogy rendelkezésére állnak olyan erőforrások, amelyekre támaszkodhat a változtatások végrehajtásában, magabiztossá válik. Azonban ha úgy érzi nincs segítsége, kétségbeesésében elhagyhatja magát. 


Még ha a szülő meg is tesz mindent, hogy gyermekébe önbizalmat öntsön, a hormonális változások és a többi fizikai átalakulás hatására, a kamasz úgy érzi elvesztette a kontrollt.  
Úgy érzi, hogy nincs a kezében az irányítás, hogy nem képes változtatni a dolgokon, mindegy mennyire szeretné. Pont úgy, mint a kiselefánt a mesében.
 

A kiselefánt

Egy nap egy kisfiú cirkuszba ment az apukájával és meglátott egy hatalmas elefántot, egy kis cölöphöz kikötve egy vékony kötélen. 
„Apa, az az elefánt nagyon nagy, a kötél pedig olyan vékony. Simán el tudná szakítani ha akarná. Miért nem teszi?”
Az apa azt mondta:
„Kisfiam, amikor ez az elefánt még nagyon kicsi volt, megpróbált kiszabadulni, de nem volt hozzá elég erős. Hosszú ideig próbálkozott, végül feladta. Azt hitte lehetetlen elszabadulni. Most már nem próbálkozik, mert azt hiszi nem sikerülhet. Mi pont ilyenek vagyunk fiam. Sok dolog történik velünk gyerekkorunkban, amit próbálunk megváltoztatni, de végül feladjuk. Sokunk még mindig egy vékony kötélen van kikötve, mint ez az elefánt.”

A felnőtté válás időszakában, olyan sok nehéz dolog történik, hogy sok kamasz feladja. Ugyan sok belső és külső erőforrás veszi őket körül, de nem tudják használni őket. A világ körülöttük gyorsan egy átláthatatlan és stresszes környezetté válik. Egymásnak ellentmondó elvárásokkal szembesülnek a szüleik, tanáraik és barátaik körében. 
Az üzenetek, amelyekkel a média felületein, internetes fórumokon és közösségi oldalakon találkoznak, csak még jobban összezavarják őket. 

Együtt élni egy mérges, boldogtalan, frusztrált, lázadó és tiszteletlen kamasszal nem egy leányálom. 


Tedd fel a következő kérdéseket a gyermekednek:
„Ha elképzeled magad pontosan 5 év múlva, mit látsz? És ha nem változtatsz semmin most, akkor mit?”
„Mit látsz akkor, ha elindulsz az úton, keresel segítséget és elkezdesz változtatni a dolgokon? Akkor mi lesz veled mától számítva 5 év múlva?”
„Akarod elengedni a félelmeidet és azzá válni aki tudod, hogy lehetnél?”


Gyakran halljuk kamasz gyermekeinktől azt, ahogy másokat hibáztatnak saját problémájukért és fogalmuk sincs hogyan bogozhatnák ki az életüket. 
A megfelelő segítségnyújtással és bátorítással önbizalmat és eltökéltséget építhetnek magukban, amivel felelősséget tudnak érezni a mindennapjaik iránt.